Filmeket készítünk.

Sokfélét. Emberekről, vágyakról, városokról, tájakról, gyárakról, tárgyakról… 

Mindenről, ami látható és ami nem, mert még csak egy reményteli gondolat vagy csak mert még filmszerűen nem láthatta senki. 

Mindenről képek és hangok jutnak az eszünkbe. Fények és árnyékok, színek és formák, a mozgás… 

Újra és újra dédelgetett álmunk, hogy megmutassuk, milyennek látjuk azt, amit láttatni szeretnénk, ahogyan mi őrizzük annak hangulatát, legyen az egy fogaskerék, egy gyár, egy folyamat vagy egyszerűen bármi.

Marketing, imázs, referencia, oktató, kapcsolatteremtő, csapatépítő valamit megmutató filmeket készítünk, magas művészi és technikai színvonalon.

Elkészítettünk már több mint egymillió perc televíziós műsort, de közben – vagy 25 éve – mindig is filmeztünk.

Ezután is ezt tesszük.

De miért kellhet a film?

Igazából ezt nem nekünk kell megválaszolni, hanem a megrendelőnek. De az kristálytisztán látszik, hogy amióta a net – ahol majd mindenki megmutatja szolgáltatását – olyan gyors, elérése pedig olyan olcsó, hogy gyakorlatilag mindenki hozzáfér, szóval azóta nagyon gyakran a leghatásosabb bemutatási forma szinte bármire.

Alapvetésünk

A megrendelőinknek készülő filmek teljesen az ő érdekeit kell szolgálnia. Azaz a nézőnek egy megnézés után már érteni kell a mondanivalót.

Ám – mivel filmesek vagyunk – mindig szeretnénk olyan filmet készíteni, amely mint film is megállja a helyét. Jó koncepció, megfelelő szereplővezetés, kiváló kameramozgások, fények, hangok, zörejek, zene.

Hogyan folyik le egy filmgyártási folyamat?

Teljesen logikusan. A filmgyártás kicsit mágikus lehet a más iparágban tevékenykedőknek. Színészek, kamerák, sok lámpa, érthetetlen sokszori felvétele ugyan annak a jelenetnek, stb., stb. Nekünk ez a szakmánk, mi átlátjuk, ezért végig is tudjuk ezen vezetni a megrendelőinket és segíteni tudunk a közös gondolkodásban.

  • Szükséges egy személyes első megbeszélés, ahol mi magunk is megértjük, hogy a megrendelő mit, kinek, mely felületen szeretne közölni.
  • Végig nézzük a termelési, szolgáltatási vagy másféle folyamatot, hogy mi magunk tisztában legyünk az alapokkal.
  • Teszünk egy első javaslatot, hogy szerintünk hogyan nézzen ki a film szerkezete. Ha szükséges, ezt újra és újra átbeszéljük.
  • Amikor megállapodunk a koncepcióban, akkor készítünk egy szinopszis és akkor már kristályosodnak a szükségletek, vele együtt a költségek is. 
  • Elfogadás után egy részletesebb, már majdnem forgatókönyv készül, és kialakul a végső vállalási ár.
  • Ezután egyeztetjük a maradék részleteket, szerződést kötünk és gyártási időrendet állítunk fel.
  • A forgatás nagyon sokféle lehet, ám annak végeztével elkészítjük a sorrendi nyersvágást.
  • Elfogadást követően vágjuk véglegesre a filmet.

Milyen értéket kínálunk még?

Vállaljuk, hogy a teljes forgatott nyersanyagot és a vágott film Time Line-ját megőrizzük, mely ahhoz segít hozzá, hogy egy későbbi módosítás könnyen és költségtakarékosan elvégezhető legyen.

És még valami

Alkotócsapatunk művészeti dívódíjas

Társadalmi felelősségvállalásunk

Érzékenyek vagyunk, segíteni akarunk. Mi a magyarországi Lions közösséget támogatjuk tudásunkkal, munkánkkal.

Hol dolgozunk?

Az országban mindenhol, állandóan mozgásban vagyunk. Reggel Sopronból, Miskolcról vagy Budapestről indulunk, mert ott vannak központjaink. Vagy bármely szállodából.

Hol érhetsz el?

Hívj telefonon vagy írj emailt. Ebben a szolgáltatásban nincsenek napi vevőink, partnereink, tehát más elérhetőségi platform nem is kell. Úgyis személyes megbeszélés lesz a kezdő lépés.

Boronkay Gusztáv

cégvezető

+36 30 9350666

boronkay@icloud.com